Harminchatodik fejezet

Ézsaú nemzetsége

„Ez Ézsaúnak (azaz Edómnak) nemzetsége.”
(1Móz 36: 1)

Nagy fontosságot tulajdonít a Biblia ennek a fejezetnek. Ez a nemzetség is némileg hasonló szerkezetű lesz, mint a Vérvonalat ápoló. Ez azonban épp ellenpólusa lesz annak. Erre azt mondaná a Taó filozófiája, hogy a két szerkezet egyensúlyban tartja egymást, hogy az eseményeket világosan, és követhető módon, felszínen tarthassa; hogy az ember sorsát az Úton tartsa. Ez természetesen igaz is, csupán meg kell jól értenünk. Jákób és Ézsaú útja még évszázadok múlva is oly hatást fog gyakorolni egymásra, amelyből egyértelművé válik számunkra az ember vágyainak sorsa; az emberi konfliktusok társadalomra és vallásra – főleg az igaz vallásra – gyakorolt hatása, az ember felemelkedésének szükségessége; a helyes és könnyű út szétválasztásának igénye; a megváltás értelme, és a központi, égi hatalom felállításának, és az egész emberi társadalomra való kiterjesztésének fontossága. A jó út önmagában nem létezik. Attól válik valami jóvá, hogy az útjába kerülő botlásköveket helyesen kezeli. Attól lesz valami jóvá, ha az útjába álló – vagyis a közte és az Isten között felépített úton – őt ért támadásokat, csábításokat, vágyakat úgy éli meg, hogy utána ugyanannak az útnak a másik végén ott látja az Istent; és minden egyes konfliktus megoldása utána egyre erősebb vágyat érez arra, hogy az utat az Istennek végzendő szent szolgálatként tekintse, és mindenképpen végigjárja azt.
A Zen tudománya is hasonló egyensúlyról beszél, csak ott nem a szolgálat útját állítja az egyensúly középpontjába, hanem az egyes lépések, cselekedek eredményét, vagyis azok összességét; egy társadalom szerkezetét, egy ember lelkét, vagy épp az Univerzum egyensúlyát. Az egyensúly elemei azonban ugyanazok az erők, amelyek az Úton járók tetteit befolyásolják, vagy igazgatják. Ezek a materialista létezés alapelemei.

„Ézsaú a Kananeusok leányai közűl vette vala feleségeit: Adát, a Khitteus Élonnak leányát; és Oholibámát, Anáhnak leányát, a ki Khivveus Czibhón leánya vala. És Boszmáthot, az Ismáel leányát, Nebajóthnak húgát.”
(1Móz 36: 2,3)

Jákóbhoz hasonlóan, Ézsaúnak is több asszony szüli majd a gyermekeket. (Emlékezzünk: Jákóbnak Lábán kikötötte, hogy leányain – Leán és Rákhelen – kívül mást nem vehet feleségül, így a másik kettő – Bilha és Zilpa – ágyasokként töltötték be szerepüket.) Továbbá, ugyancsak öccséhez hasonlóan, ő is unokahúgát veszi feleségül, bár először két idegent. Persze az unokahúga sem az igaz Isten imádói közül való, még ha ismeri is Őt. És most nézzük a gyermekeket.

„Szűlé pedig Adá Ézsaúnak Elifázt; és Boszmáth szűlé Rehuélt. Oholibáma pedig szűlé Jehúst, Jahlámot és Kórét. Ezek az Ézsaú fiai, kik születtek néki Kanaán földén.”
(1Móz 36: 4,5)

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy több fia nem lesz. A továbbiakban ugyanis elválik Jákób és Ézsaú útja és élettere is. Míg Jákób, Jehova áldottja a Jordán zsíros földű medencéjében él, addig Ézsaú számára a megpróbáltatásokkal teli hegyvidék jut a Jordán-medence, és a Földközi-tenger keleti partvidéke közt. Hírhedt terület lesz ez.

„És felvevé Ézsaú az ő feleségeit, az ő fiait, és az ő leányait, és minden házabeli lelket, minden juhait, barmait, és minden jószágát, melyet szerzett vala Kanaán földén, és elméne más országba, az ő atyjafiának Jákóbnak színe elől. Mert az ő jószáguk több vala, semhogy együtt lakhattak volna, és tartózkodásuk földe nem bírja vala meg őket az ő nyájaik miatt.”
(1Móz 36: 6,7)

Ugyanaz a helyzet merül fel kettejük között, mint annak idején Ábrám, és Lót között. Annyira elszaporodnak ők, maguk, és jószágaik, hogy jobbnak látják különválni egymástól. Ez esetben azonban az is segít Ézsaúnak a döntésben, hogy édesatyja, Izsák meghalt. Tudjuk, hogy Izsák kedvence, két fia közül, Ézsaú volt, mert szája íze szerint vala a vad, melyet ő elejtett. Atyja halála után már nincs miért maradnia. Az elsőszülöttségi joga is odaveszett; atyja útja, melyet az Istentől kapott, soha nem érdekelte. Érdekelte viszont az a nép, melyből feleségeket vett magának. Nagy erejében, és leleményes vadásztudásában bizakodott, így szerzett magának nevet is. Ideje volt tehát, hogy saját hazát alapítson magának, és leszármazottainak. A fent említett területet ritkán lakták, nem kellett érte hadjáratot indítani. Azt a kis ellenállást, ami mégis útját állta, könnyűszerrel legyőzte, legyűrte, s hamar uralma alá vonhatta a sziklás, hegyes, erdős vidéket. Ott lelt igazi otthonra, s itt alapította meg saját és népe jövendő hazáját.

„Letelepedék tehát Ézsaú a Széir hegyén. Ézsaú pedig az Edóm.”
(1Móz 36: 8)

A Széiren járt már korábban is Ézsaú. Akkor is ott kalandozott, mikor öccse Mezopotámiából hazalátogatott. Igen megtetszett neki az a vidék. Nyilván már akkor eldöntötte, hogy atyja halála után ott telepszik le. Azt ugyanis tudta, hogy atyja Istenének parancsa szerint, az elsőszülöttséget öröklőnek Kánaán földét kell belaknia. Akkor ő Széirt lakja, s nevezi saját nevéről.

„Ez Ézsaúnak az Edomiták atyjának nemzetsége a Széir hegyen.”
(1Móz 36: 9)

Tehát most egy jó ideig azt fogjuk megvilágítani, hogy Edóm milyen számban gyarapodott, milyen uralkodókat nemzett, hogyan alakult nemzete jövője új országukban, amit közel ezer esztendeig lakhattak.

„Ezek Ézsaú fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú feleségének fia. Rehuél, Boszmáthnak Ézsaú feleségének fia.”
(1Móz 36: 10)

Érdekes megfigyelnünk, hogy Ézsaú – jóllehet, elhagyta atyja Istenét –, nem maradt teljesen istentelen. Törődött gyermekei vallásos nevelésével, bár ezt alaposan keverte a kánaánita istenek szörnyűséges rituáléival. De ismerte atyja vallását, Istenét, gondolkodását is. Valójában az ő iránta való tiszteletből őrizte is azt, és szigorúan oktatta is gyermekeinek. Természetesen nem olyan sikerrel, mint Jákób. Ennek a törekvésnek az emlékét őrzik azok a szavak, amelyeket mindjárt az első két fiának adott. Mindkettőnek a nevében szerepel a héber eredetű Isten- elő, vagy utótag.
Elifáz nevével egyébként később még találkozunk, mint olyan valakivel, aki eléggé járatos az igaz Isten imádatában.

„Elifáznak fiai valának: Thémán, Omár, Czefó, Gahtám és Kenáz.”
(1Móz 36: 11)

Thémán az a gyermek, akiről később várost neveznek el Edomban, s akinek atyja jó barátja lesz a közeli Úz egyik nagyhatalmú urának, Jóbnak. Egyes nevek, mint Omár, vagy Kenáz már hasonlítanak a ma is Széirben és a Kaukázusban élő népek neveihez.

„Thimna pedig Elifáznak, az Ézsaú fiának ágyasa vala, ki Elifáznak szűlé Amáleket. Ezek Adának, Ézsaú feleségének fiai.”
(1Móz 36: 12)

Korábban felfigyelhettünk még rá, hogy az Írás egy-egy ember gyermekeként említi azok unokáit, vagy dédunokáit is. Ézsaúnál ennek jelentősége lesz, mert a társadalmi szerkezet – noha hasonló lesz, mint Jákóbé – nem olyan egyértelműen fog kialakulni, és nehezebben követhető. Épp ezért nem is lesz olyan stabil, hisz az egyes törzsek, királyságok, fejedelemségek közt valójában egy hierarchiai káosz uralkodik; egymással folytonos hatalmi harcokba bonyolódnak, s így bomlasztják a szerkezet rendjét – ezért nem is maradhat fenn sokáig.

„Ezek, pedig a Rehuél fiai: Nakhath, Zerakh, Sammá, Mizzá. Ezek valának Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai. Oholibámának pedig, Ézsaú feleségének, Anáh leányának, ki Czibhón leánya volt, ezek valának fiai, kiket szűle Ézsaúnak: Jéhus, Jahlám és Korakh.”
(1Móz 36: 13,14)

Két dolog tűnik ki a 14. versből. Először is a khiweusoknál úgy tűnik, a jól megszokott apajogú társadalmi felépítés helyett az úgynevezett matriarchális (anyajogú) típusú szerkezet a mérvadó. A gyermek szülőjeként nem az apát, hanem az anyát jelölik meg. Ez a szerkezet Ézsaú fennhatósága alatt természetesen visszaalakul patriarchális (apajogú) jogosultságú társadalmi formává.
A másik felismerés, ami szintén kitűnik, hogy míg a korábbi nevekben az isten szó szerepel, addig itt Izsák istenének neve van befűzve a kor rövidítési eljárásának megfelelően (Jah, Jéh, vagy ah). Nyilván itt is Ézsaú tanítása tűnik ki, hisz élete végéig nem feledkezik meg atyja Istenéről, Jehováról, a Léteztetőről.

„Ezek Ézsaú fiainak fejedelmei: Elifáznak, Ézsaú elsőszülöttének fiai: Thémán fejedelem, Omár fejedelem, Czefó fejedelem, Kenáz fejedelem. Korakh fejedelem, Gahtám fejedelem, Amálek fejedelem. Ezek Elifáztól való fejedelmek Edómnak országában; ezek Adá fiai.”
(1Móz 36: 15,16)

Látható, hogy Ézsaú nem vesztegette az idejét holmi kis falucska, vagy sátortábor építésével. Igen hamar hatalmas vagyonra, és nagy hatalomra tett szert az idegen földön. Fiai, unokái csakhamar az ország fejedelmei lettek.

„Rehuélnek pedig, az Ézsaú fiának fiai ezek: Nakhath fejedelem, Zerakh fejedelem, Sammá fejedelem, Mizzá fejedelem. Ezek Rehuéltől való fejedelmek Edóm országában. Ezek Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai. Ezek, pedig Oholibámának, Ézsaú feleségének fiai: Jéhus fejedelem, Jahlám fejedelem, Korakh fejedelem. Ezek Oholibámától, Anáh leányától, Ézsaú feleségétől való fejedelmek. Ezek Ézsaú fiai, és ezek azoknak fejedelmei; ez Edóm.”
(1Móz 36: 17-19)

Míg Jákóbnak két feleségétől és két ágyasától tizenkét fia született, s ezzel megalapozta a tökéletes társadalmi szerkezetet; addig Ézsaúnak három asszonytól öt fia és leányai születtek. És ezektől tizenhárom fejedelem lesz. Ez a szám a mai napig szerencsétlen számnak minősül. E tizenhárom fejedelem hozza létre azt a társadalmi rendet, amely fennállása idején folyamatosan szemben áll a tökéletes renddel, a tizenkettes szerkezettel. A továbbiakban azt is megtudjuk, hogy miért hívták Széir hegyét úgy, ahogy; s kik voltak az őslakosok.

„A Horeus Széirnek fiai, kik ama földön laknak vala ezek: Lótán, Sóbál, Czibhón, Anáh. Disón, Eczer, Disán, Ezek a Horeusok fejedelmei, Széirnek fiai Edóm országában.
(1Móz 36: 20-22)

A hegyet tehát a rajta uralkodó Széirről nevezték így. Ő Horeus fia, aki a nevéből következtetve egy kánaánita törzs ősatyja. Lótánnak pedig fiai voltak: Hóri, Hémám, és Lótánnak húga, Timna.”
Széir egyik fia volt Ézsaú egyik apósa (ipa); míg annak egy másik fiától való unokáját, Timnát ágyasává tette. A másik felesége is ebből a családból származik, , míg a harmadik, saját féltestvéri rokonságából, anyja féltestvéréjéből.

„Sóbálnak fiai ezek: Halván, Mánakháth, Hébál, Sefó, Onám. Czibhónnak pedig fiai ezek: Aja és Anáh, az az Anáh, ki meleg forrásokat talált a pusztában, mikor atyjának Czibhónnak szamarait legelteté.”
(1Móz 36: 23,24)

Úgy tűnik tehát, hogy nem régiben, Ézsaú odaköltözése előtt Anáh (vagy Haná) vulkanikus működés nyomira bukkant. A föld mélyéről feltörő víz vulkáni magma közelében halad el, s így tartja egyensúlyban annak energiáját. Ezért hosszú időre biztosítja, hogy ne törjön ki, hanem jó minőségű meleg vizet bocsásson a lakosság rendelkezésére.

„Anáhnak fiai ezek: Disón és Oholibáma Anáhnak leánya.”
(1Móz 36: 25)

Itt a korábban említett matriarchátusról szőtt elmélet megdőlni látszik. A 36: 2-ben olvasott Oholibámának Anáh nem az anyja, mint a szövegből mai értelmezés szerint kitűnik, hanem az atyja. Így Oholibámát leányaként tárja elénk – ami ez esetben természetesen: unokaleány. Említettük már ezt a gyakran félreértésre okot adó családfa-megjelölést, amikor egy ember másod-, harmad láncszemű leszármazottait is fiának, leányának fordítja Károli fordítása. De valószínűleg az eredeti írás sem tesz különbséget a két dolog között; csupán a tágabb szövegkörnyezetből derül ez ki. Az akkori emberek számára nem volt olyan fontos, hogy az együtt élő családok gyermekei a családfők közvetlen, vagy közbeiktatott leszármazottak általi csemeték-e. Végül is mindegyik gyermek a családfő fia, vagy leánya.

„Disónnak fiai ezek: Hemdán, Esbán, Ithrán, Kherán. Eczernek fiai ezek: Bilhán, Zahaván, Hakán. Disánnak fiai ezek: Húcz és Arán.”
(1Móz 36: 26-28)

Áttekintettük Széir családfáját, ahova Ézsaú benősült, és innen kezdve egy néppé lettek. Így aztán végképp szükségtelenné vált, hogy ország alapításához bármiféle háborút kelljen vívnia. Innen kezdve csupán lassanként á
Át kellett vennie Széirtől a hatalmat. Ez a folyamat unokái által érte el a megfelelő szintet, s maradt tartósasan ezer esztendeig így. Lám, lám újabb jel: a paradicsomi építkezések is ezer esztendeig tartanak, majd támadás éri azt, s hatalmát végérvényesen az Igazság lábai elé helyezi.
„A Horeusok közűl való fejedelmek, pedig ezek: Lótán fejedelem, Sóbál fejedelem, Czibhón fejedelem, Anáh fejedelem. Disón fejedelem, Eczer fejedelem, Disán fejedelem. Ezek a Horeusok közűl való fejedelmek az ő fejedelemségök szerint, Széir tartományában.”
(1Móz 36: 29,30)

Ettől a hét fejedelemtől származik tehát leány-ágon, Ézsaúval való keresztezés útján a tizenhárom edomita fejedelemség. Talán nem véletlen, hogy a tizenhármas rendet a hetes szám előzi meg, vagyis az azt előkészítő szellemi teljesség. A romlott edomita erkölcsi-társadalmi rendszert ennek a szellemi elkészítése útján hozzák létre. Sátán tehát szisztematikusan megtervezte e társadalmat, és annak romlott ideológiáját. Ezután éli meg a földi teljességet, az ezer éves királyságot, melynek során tökéletesen megérik a teljes pusztulásra.

„Ezek, pedig a királyok, kik uralkodtak Edóm földén minekelőtte Izráel fiai között király uralkodott volna.”
(1Móz 36: 31)

Érdekes időmeghatározás. A történet idejétől az első izraeli királyig, Saul megkoronázásáig még kb. 900 esztendő telik el. Tehát ennek az idő-intervallumnak az edomita királyait sorolja fel itt az Írás. Ez a mai kronológiába illeszkedve kb. i. e. 1900-tól i. e. 1000-ig terjedhet. Tehát figyeljünk!

„Király vala Edómban Bela, Behor fia, s az ő városának neve Dinhába vala. És meghala Bela, uralkodék helyette Jóbáb, Zerakh fia, ki Boczrából való volt. És meghala Jóbáb, és uralkodék helyette a Témán földéből való Khusám. És meghala Khusám és uralkodék helyette Hadád, a Bédád fia, a ki megveré a Midiánitákat a Moáb mezején; az ő városának neve, pedig Hávit vala. És meghala Hadád és uralkodék helyette a Masrekából való Szamlá. És meghala Szamlá és uralkodék helyette Saul, a folyóvíz mellett való Rékhobóthból. És meghala Saul és uralkodék helyette Báhál-Khanán, Akhbór fia. És meghala Báhál-Khanán, Akhbór fia, és uralkodék helyette Hadár; és az ő városának neve Pahu, az ő feleségének, pedig neve Mehetábéel, a ki Mézaháb leányának Matrédnak leánya vala.”
(1Móz 36: 32-39)

Ezt a nyolc királyt sorolja fel az Írás Edóm királyai közül, de hogy valójában mikor kezdett ott király uralkodni, arról ez a rész nem ír. Más krónikák, és helyi beszámolók alapján lehet a királyok pontos uralkodási idejét, s tetteit nyomon követni. Az izraelita igaz-imádat szempontjából ez nem is olyan lényeges, csupán a kapcsolatot igyekszik felszínesen feltárni számunkra, és történelmi bizonyosságot szolgáltat a környező események jobb megértéséhez. Tudniillik Témánról, Noábról, Midiánról és másokról még a későbbiekben hallani fogunk. Akkor már viszonylag könnyebb lesz azokat időben és térben biztonságosan elhelyezni.

„Ezek, pedig az Ézsaú nemzetségéből való fejedelmek nevei, az ő családjok, helyök, és nevök szerint: Timná fejedelem, Halvá fejedelem, Jetéth fejedelem. Oholibámá fejedelem, Éla fejedelem, Pinon fejedelem. Kenáz fejedelem, Thémán fejedelem, Mibczár fejedelem. Magdiél fejedelem, Hirám fejedelem. Ezek Edóm fejedelmei az ő lakások szerint, az ő örökségök földén. Ézsaú az Edómiták atyja.”
(1Móz 36: 40-43)

Itt az Írás tizenegy edomita fejedelmet sorol fel, nyilván a nyolc, korábban felsorolt edomita király uralkodásának idejéből. Bár ez itt már nem egyértelműen derül ki, (nyilván a királyok előtt uralták Edóm egy-egy törzsük által bitorolt részét). Korábban ugyanis Ézsaú unokáját is fejedelemként azonosította a leírás. Míg azok egy bizonyos időben nagyjából együtt uralkodtak, addig az itt sorolt fejedelmek nyilván az egész edomita nép fölött gyakoroltak uralmat. Így fordulhat elő, hogy míg Hírámot ez a jegyzék az utolsó edomita fejedelemként azonosítja, addig későbbi jegyzetek már, mint Dávid és Salamon korában élő tírusi királyként említi.